CEO-k a kormányok felett

Hajlamosak vagyunk a cégvezető pozícióban lévőkre mint mindentudókra, és a hatalom jogos birtokosaira tekinteni. Jellemzően az első számú vezetők kommunikálják azt a víziót, ami a cégek magasztos céljait foglalják magukban. Így az ő személyükhöz társítjuk a pozitív tevékenységet és általában a cég sikerét is. Kevés olyan vélemény, tanulmány jelenik meg, mely megkérdőjelezi, hogy a CEO-k valódi értéket adnak az adott szervezetnek és úgy általában a világnak. CEO-k a kormányok felett részletei…

Két marék hit, 1 csipet lendület és Csábi Boróka. Kész is a márkád!

A Csábi Boróka nevet, azaz márkát így építem. Nem azért, mert kell, hanem szinte hobbiból, és mert ezt szeretem csinálni. Ahogy Te is szeretetből építed és készíted a ReputaCEO-t. Közben közösséggé kovácsolódott a követőim, olvasóim tábora. Fel kellett ismernem, hogy van képességem arra, hogy ha belekezdek valami jóba, akkor követni is fognak. Sorra jöttek a pozitív visszajelzések az ismeretségi körömből. Sokan leginkább arra vágytak, hogy átlendítsem őket a félelmükön. Fura volt szembesülni azzal, hogy az emberek ezt látták meg bennem. Két marék hit, 1 csipet lendület és Csábi Boróka. Kész is a márkád! részletei…

Szörnyek és szabadúszók a Sales szakmában

A világ – és azon belül a munkaerőpiac – egyre inkább abba az irányba megy, hogy az alkalmazotti lét helyett a szabadúszók mind nagyobb és nagyobb teret nyernek. Fejlesztők, projekt managerek, jogászok – csak hogy néhány olyat mondjak, ahol jellemzően külsőst alkalmazunk, aki egyénként ajánlja fel szaktudását. Miért is ne lehetne ezt kiterjeszteni a sales tevékenységre? Szörnyek és szabadúszók a Sales szakmában részletei…

Mérd a hírneved! Segít a RepTrak és a “Hírnév Intézet”

PODCAST A Reputation Institute segíti a világ legnagyobb vállalatainak vezetőit, hogy hírnevüket sikerrel építsék. Adatközpontú tanácsadást nyújtanak, méghozzá arról, hogyan látják, miként értékelik őket a piac szereplői. A RepTrak® technológiájának segítségével az ügyfeleik betekintést nyerhetnek az iparáguk és a versenytársak … Mérd a hírneved! Segít a RepTrak és a “Hírnév Intézet” részletei…