Könyvajánló
A mamutcégek cégvezetőinek hatalma manapság a középkori uralkodókéval vetekszik. A tech óriások első embereinek több befolyása van a világ és életünk alakulására, mint az országok kormányainak többségének. Provokatív, meghökkentő kijelentések? Igen. Van benne igazság? Jól belegondolva bizonyára. Elon Musk, Jeff Bezos, vagy az immár politikai csúcsvezetőként randalírozó Donald Trump hatalma megkérdőjelezhetetlen. Hogy jó CEO-ként gondolhatunk-e rájuk, az már más kérdés. Hajlamosak vagyunk a cégvezető pozícióban lévőkre mint mindentudókra, és a hatalom jogos birtokosaira tekinteni. Jellemzően az első számú vezetők kommunikálják azt a víziót, ami a cégek magasztos céljait foglalják magukban. Így az ő személyükhöz társítjuk a pozitív tevékenységet és általában a cég sikerét is. Kevés olyan vélemény, tanulmány jelenik meg, mely megkérdőjelezi, hogy a CEO-k valódi értéket adnak az adott szervezetnek és úgy általában a világnak.

A ReputaCEO fő témája a cégvezetői hírnév. Ezen a vonalon haladva tanulmányozom, kutatom a különféle területeken tevékenykedő vezetők kommunikációját, imázsukat, hírnevüket, és mindezek hatását, kapcsolatát a cég márkájával. Igyekszem minél több szemszögből szemlélni és elemezni a CEO pozíciót. Így akadtam egy olyan könyvre, mely kicsit összeráncolt szemöldökkel és félrebillentett fejjel, kételkedve tekint a cégvezetők idealizált képére.
A CEO-kat, legalábbis az általunk idealizált formájukban, azért alkalmazzák és léptetik elő, mert ők az egyetlenek, akik meg tudják szelídíteni a piacot, képesek alakítani azt, így ez az általuk vezetett vállalatok hasznára válik.
A szerzők társadalomkutatók és egyetemi oktatók. Peter Bloom a nagy-britanniai Open University Emberek és Szervezetek Tanszékének vezetője. A kapitalizmusra és a demokráciára jellemző mindennapi gyakorlatokat vizsgálja kritikai szempontból. Carl Rhodes a sydney-i UTS Business School Szervezési Tanulmányok Tanszékének tanára.
Az Pallas Athéné Könyvkiadó jegyzi a könyvet, mely 2017-ben alakult. Zászlójára tűzte a közgazdaságtani, pénzügyi és menedzsment ismeretek eljuttatását olvasóik egyre szélesebb táborának.
A könyvet figyelmébe ajánlom mindenkinek, aki szeretné megérteni a hierarchia csúcsán állók világban betöltött szerepét, vagy kicsit új megközelítésben látni a CEO pozíciót. Érdekes olvasmány mind marketinges, mind gazdasági szemüveggel olvasva.