A logisztika kemény terep, melyben gyakorta folyik öldöklő harc egy-egy üzletért, szállításért. PR szempontból legkevésbé sem meseország – első ránézésre. Vajon csillámpónik húzta szekéren jut el a raklap felhők országútján a mosolygó címzetthez, aki aláfirkantja a rózsaszín fuvarlevelet, melyen a vámosztály szivárvány színű pecsétje virít? Nem. A gond és sérülés nélkül megérkező szállítmány átadása után kattint pár szelfit a sofőr, „betaggeli” a címzettet?
#sikeresfuvar #boldogcímzett #imádokkézbesíteni
Elég ritkán. A fuvar beragad a nulláson, a vámon, a szerb határon, defektet kap a linehaul kamion, valahol elakad az infó a fuvarszervező és az ügyfél között. Mindenki tudná folytatni a sort percekig. Azonban egy sikerre vágyó cégnek a logisztika nevű ’háborús övezetben’ is építenie kell a hírnevét, ha megbízókat, partnereket akar. Ez akkor is nehéz, ha gördülékenyen folyik minden. Egy jól felépített disztribúciós hálózat kiváló referencia, de el is kell jutni ennek a piac fülébe.
A ReputaCEO.com a márkastratégián belül a cégvezetők kommunikációjával, hírnevével foglalkozik. Ki más tudja a leghatékonyabban, leghitelesebben a világ tudomására hozni, hogy az általa vezetett cég bizony hiba nélkül szolgálja ki az üzletláncokat árukkal évtizedek óta, mint a vállalat vezetője, arca? Jól körülnézve a közösségi médiában, híroldalakon, a cégvezetőkről szóló cikkek, hírek között elenyésző a logisztikai vállalatok első embereiről szóló információ, ritkán jelennek meg a nyilvánosság előtt (persze vannak üdítő kivételek.) Miért lehet ez? Mert nem szokás a logisztikában, ez kőkemény üzlet. A cégvezető jellemzően tűzben edzett stratéga, a kisujjában van az ellátási lánc, a raktárlogisztika, a vámolás, a szállítmányozás, a kilométerdíjak – ideális esetben mindegyik az itt felsoroltak közül. Kiváló szakemberek, akik ritkán lépnek ki a nyilvánosság elé, hogy a márka hírnevét építsék. Viszont nem márkaépítők. Miért is ne lehetne ezen változtatni? A logisztika világa meglehetősen belterjes szubkultúra, ugyanakkor tele van remek történetekkel, színes egyéniségekkel, sikersztorikkal, tanulságokkal. PR szempontjából valójában kiaknázatlan aranybánya.
Kiváló kezdeményezés a logisztikai értékteremtés kommunikálására és márkaépítésre a Logistics Hall of Fame. A Logisztikai Hírességek Csarnoka kiemeli a tömegből azokat a nemzetközi személyiségeket, akik kiemelkedőt alkottak a logisztika és az ellátási láncok területén. 2003-ban alapított egyesület a szakmai reputáció elismerésén alapszik. Javaslat, ajánlás útján lehet bekerülni az illusztris társaságba. Két szintű a kiválasztás: az első szavazás során a Logisztikai Hírességek Csarnokának Tanácsa az összes javaslat közül maximum tíz jelöltet jelöl ki; a több, mint 60 iparági, üzleti, tudományos és média szakértőből álló nemzetközi zsűri a második fordulóban választja ki a Logisztikai Hírességek Csarnoka új tagját.
A tagok között természetesen lehet kortárs szakember, és régen elhunyt személyiség. Íme öt híresség, akiről közvetve-közvetlenül biztosan hallottunk már:
Franz von Taxis és Johann Baptista von Taxis (Tasso)

A 15. század végén Franz és Johann Baptista von Taxis (olaszosan: de Tasso) felállították az első transznacionális kommunikációs rendszert, amely megalapozta a mai postarendszert. Az eddig elterjedt üzenetküldő szolgáltatásokkal ellentétben a Taxis-ék staféta-rendszert állítottak fel. A leveleket nem egyetlen futár kézbesítette a feladótól a címzetthez, hanem láncban adták át egymásnak. Johann arra utasította a fogadókat és az egyéb állomáshelyeket, hogy nagyságrendileg 15 és 35 km-enként álljanak pihent lovak a királyi futárok rendelkezésére, és a váltóállomásokat a városfalán kívül helyezte el, hogy a leveleket éjjel-nappal lehessen szállítani. Pontosan meg tudták mondani, hogy adott reláció mennyi idő alatt teljesíthető. Például a Párizs – Brüsszel közti kézbesítést a korábbi 3-4 nap helyett 44 órára redukálták (télen 54 óra).
Gottfried Schenker – DB Schenker

Schenker a vasúti gyűjtőszállítás feltalálója. Az általa kidolgozott rendszer lényege, hogy a kis szállítmányokat nagyobb szállítóegységbe egyesítette, így költséghatékonyan és gyorsan, nagy távolságra szállíthatta áruit több szállítási mód bevonásával. Ezzel az innovációval megteremtette az alapot a nemzetközi vasúti gyűjtőfuvarozáshoz, ezáltal létrehozta az egyik legsikeresebb és legkiterjedtebb hálózattal rendelkező logisztikai szolgáltató társaságot, mely ma DB Schenker néven fut.
James E. Casey – UPS

Casey 1888-ban született Nevadában. Megalapította a világ első csomagküldő szolgálatát, American Mesenger Company néven, mely a UPS elődje. Mottója a következő volt: “legjobb szolgáltatás a legalacsonyabb árakon”. Testvérével és több tizenéves fiúval szállította a csomagokat gyalog, biciklivel és motoron – majd 1913-ban egy Ford T-Model-len. 100 dollár kezdőtőkéből épített cégbirodalmat. 1912-ben már 100 alkalmazottja volt, az 1930-as években pedig az USA nyugati parti csomagküldő piacának uralása után a keletit is meghódította. Ma a UPS évi 58 milliárd dollárt termel, és naponta több, mint húszmillió csomagot és dokumentumot kézbesít világszerte.
Frederick W. Smith – FedEx

A FedEx CEO-ja a Logisztikai Hírességek Csarnokában egyik legtöbb médiaszereplést magának tudó tagja. A cég és Smith leghíresebb médiaszereplése a Tom Hanks nevével fémjelzett Számkivetett című hollywood-i produkció. De számos példával lehetne még illusztrálni, hogy a FedEx PR-tevékenysége példaértékű. Remek sztorik keringenek a CEO életével kapcsolatban. A kis Fred csontbetegségben szenvedett, melyből tízéves korára kigyógyult, 15 évesen pedig megtanult repülőt vezetni. A vállalat alapötlete a Yale-en született meg, központi gondolata a nagy távolságokra szóló másnapi kézbesítés. A tervre Smith C osztályzatot kapott, mely a hármasnak felel meg. Ő azonban hitt a tervében, és elkezdte felépíteni a vállalkozását. Pénzügyi hátteret kapcsolatrendszerének is köszönheti: a Delta Kappa Epsilon egyetemi klubban olyan barátokat szerzett, mint George W. Bush. A FedEx 2016-ban felvásárolta egyik riválisát, a TNT-t – a beolvadás jelenleg is folyamatban van.
Jeff Bezos – Amazon

A könyvpiaci kiskereskedő cég mára a vállalatóriások között is legnagyobbak között van mind bevétel, mind alkalmazottakat tekintve. Bezos az Amazont 1994-ben alapította. Ahogy manapság a legendáriumokban gyakorta megjelenik, garázscégből épített világbirodalmat, miután felmondta remekül jövedelmező állását egy hedge fund-nál. Kiváló érzékkel fektett be a Google-be a kezdeti időkben, megalapozva ezzel a tőkeerejét: 1998-ban 250 ezer dollárt fektetett be, mely most több, mint 3 milliárd dollárt ér. Logisztikai szempontból mára óriási potenciál van a cégben, így a csomagküldő nagyvállalatok nem csak ügyfélként, de konkurenciaként is tekintenek az Amazonra. Az USA-ban a FedEx hátra is lépett két lépést, ott a UPS a legfőbb kiszolgálója a cégnek. Automata csomagpont hálózatot épített ki Nagy-Britanniában, ugyanez történik Franciaországban és Németországban is. Szlovákiában húztak fel logisztikai központot, kezdetben 1000 fővel (Magyarország is az esélyesek között volt). Az eddigi tapasztalatok alapján biztosan komoly léptékű beruházások várhatóak. Az Amazon kikerülhetetlenné vált a könyvpiacon, a gyógyszeriparban, a felhőszolgáltatásokban, és még számos területen. Kíváncsian várjuk, milyen irányban fejleszt Bezos a logisztikában.
Vajon ki férhetne bele a Magyar Logisztikai Hírességek Csarnokába…?