Kikötői önvédelemből sallangmentes küzdősport

Rendben, hogy boksz, de francia?! Gyakran felmerülő kérdés a savate, vagyis francia boxról először hallók között. Ez egy tradicionális francia kéz-láb küzdősport. A 18. század vége 19. század elejére datálható a kialakulása, megjelenése. Alapvetően a matrózok között űzött játékból alakult ki, majd az igazi kikötői önvédelemből fejlődött sportággá. Nemzetközi szinten igazából a 80-as évek vége után kezdett szélesebb körben ismerté válni. Miért szerethető a francia boksz? Lovászi Viktor, jelenleg a Magyar Francia-box Savate Szövetség egyik vezető tisztségviselője, ex-versenyző így fogalmaz:

Etika – Esztétika – Hatékonyság – ezzel a szlogennel jellemezhető a francia-boksz és ez nagyon igaz. Hatékony, sallangoktól mentes küzdősport, mely magas szinten űzve rendkívül látványos és elegáns, és mindemellett igazi sportolói attitűdöt sugároz. Én ezek miatt szeretem, és ezek miatt szerethető is. Szakítva a küzdősportos rossz beskatulyázással, igazi intelligens magas szintű értékrenddel rendelkező sportág

Viktor elsősorban edző, aki jópár felnőtt, és számos junior korosztályú amatőr és félprofi sportolóért, versenyzőért dolgozik. Saját tapasztalatból tudom, hogy kiválóan szót ért minden korosztállyal. Végtelen türelemmel oktat, ami főleg a fiatalabb korosztálynál elengedhetetlen. Kiemelkedően jó szeme van ahhoz, hogy felmérje, kinek milyen ütemben érdemes haladni. Társaival igyekszik minél profibb környezetet teremteni, megágyazni ennek a remek sportnak és persze a tehetségeknek. Jelenleg az Újbuda Centerben tartják edzéseiket.

A Magyar Francia-boksz Szövetség felépítésébe is jelentős időt, energiát, pénzt tett bele az évtizedek során. 1994-ben alakult a Magyar Szövetség, sajnos mind a belső hibák mind külső tényezők miatt máig nem sikerült a szigorú magyar sporttörvénynek megfelelően szakszövetséggé válniuk. A sportág magyarországi hajnalán, erős, jó alapokat sikerült letenni, de sajnos a 2000-es évek elején inkább visszafejlődtek. 2005-ben helyezték új alapokra a szövetség vezetését és stratégiai céljaikat, azóta rendkívül sok fejlődést tudtak felmutatni. Habár a világ is sokat változott, ennek ellenére folyamatos a fejlődés és közel érzik magukat a céljaink eléréséhez. A súly most az utánpótláson van és ez meg is hozza a gyümölcsét.

Minimális költségkerettel rendelkeznek, leginkább maguk oldják meg a marketing tevékenységet. Elsősorban az on-line csatornákat használják, saját fejlesztésű weboldal, Facebook oldal, Instagram, Youtube videók. A lehetőségekhez mérten sok rendezvényen igyekeznek megjelenni: sportágválasztók, ünnepségek, iskolai bemutatók stb. Sajnos ezek bármilyen jól mutatnak, kevés haszonnal rendelkeznek, kivéve talán a kerületi sportágválasztókat, ahol a klubjaik jól tudnak toborozni.

A közösség rendkívüli, tanúsíthatom magam is. Igazi baráti, összetartó, fejlesztő csapat. Mindenki kész feláldozni szabadidejét, anyagi forrásait. Viktor elmondása alapján mindenben együttműködnek a Szövetséggel a sportolók és a szülők is, sportolói szemmel pedig jól terhelhetők. A versenyzők tehetségesek, jó eredményekkel rendelkeznek, mindemellett jó jövőképet vetítenek előre. Kis szervezethez képest óriási eredményeket mondhatnak magukénak, melyekre rendkívül büszkék. A legjobban most talán Kis Lili versenyzőre, aki a 2019-es budapesti rendezésű junior világbajnokságon a dobogó legfelső fokára állhatott így megszerezve a sportág első magyar világbajnoki aranyérmét. Emellett sok nemzetközi kupán szokták elhozni a gyerek és junior csapataikkal a legeredményesebb klub címeket a University Savate Klub Beast Aréna csapatával.

A 2019-es junior vb mellett minden évben rendeznek január végén egy nemzetközi opent immáron 7 éve, ami a világ egyik legnagyobb Savate eseménye, évről évre nagyobb versenyzői létszámmal és érdeklődéssel. Viktor azonban az eredményeken felül azt szereti a munkájában, amikor a nyári táborok utolsó napján a napi három edzéstől elfáradt gyermekek szájából ezt hallja a táborértékelőn:

De kár, hogy vége van! Ugye jövőre is lesz?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s